Martonyi: Magyarország az erős uniós kohéziós és agrárpolitika megőrzésében érdekelt
Az erős európai uniós kohéziós politika és közös mezőgazdasági politika - KAP - megőrzésének fontosságát hang- súlyozta Martonyi János pénteken Brüsszelben, az EU-tagállamok külügy- minisztereinek a 2014-2020 közötti uniós költségvetéssel foglalkozó eszme- cseréjében. A magyar diplomácia irányí- tója emlékeztetett arra: a hosszú távú EU-költségvetés végső célja, hogy meg- felelő összhangot találjanak a versenyké- pesség és szolidaritás, a pénzügyi fegye- lem és a növekedés között.
Hangoztatta: a Lisszaboni Szerződés kibővítette az uniós központi feladatokat, és ehhez szükség van a megfelelő forrásokra. A KAP és a kohéziós politika egységesebbé teszik az uniót a válságos időkben, olyankor is, amikor sok polgár megkérdőjelezi az európai integráció sikerét - emelte ki Martonyi. Hozzátette: a kohéziós politikára vonatkozó jelenlegi javaslatokat a magyar álláspont szerint néhány ponton ki kell igazítani ahhoz, hogy eleget tegyen rendeltetésének, azaz a regionális különbözőségek csökkentésével fokozza az EU versenyképességét. A magyar szemmel aggályos elképzelések közé tartozik, hogy a bizottság csökkentést javasol a legkevésbé fejlett régióknak nyújtott előirányzatokban, és eközben növel vagy megőriz más kiadási tételeket. Ez az alapvető kohéziós politikai célkitűzések mellett a szolidaritás elvével sincs összhangban - vélte Martonyi János. Másik probléma, hogy a támogatások felső határának az Európai Bizottság által javasolt megállapítási módja a források tisztességtelen elosztását eredményezné. Ez sok országnak veszteségeket okoz, az egyik legnagyobb vesztes Magyarország lehetne. Ezért álláspontja szerint másfajta megoldást kell találni a források tagállamok közti elosztásának kiszámítására. Az agrárpolitikán belül Martonyi a közvetlen támogatások szintjének csökkentését nevezte aggasztónak. Hangoztatta, hogy a KAP-nak megfelelő pénzügyi erőforrásokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy eleget tudjon tenni célkitűzéseinek, és segítségével az EU biztonságos, jó minőségű élelmiszerellátást tudjon garantálni az uniós polgároknak. A pénteki vitát sajtótájékoztatóján összefoglalva Martonyi János elmondta, hogy abban számára sok új elem nem merült fel, de a főbb álláspontok sok kérdésben világosabbá váltak. Mint fogalmazott, egyelőre nem látja jelét annak, hogy jelentősen közeledtek volna az álláspontok, de nem is ez volt a cél. A vitában a felszólalások alapján jól elkülöníthető csoportot alkottak az úgynevezett nettó befizető tagországok, illetve azok a tagállamok, amelyek viszonylag nagyobb arányban részesülnek az uniós támogatásokból. Az Európai Bizottságot képviselő Janusz Lewandowski költségvetési felelős elismerte, hogy a testület büdzséjavaslata ambiciózus. Ugyanakkor ismét emlékeztetett arra, hogy a következő években a korábbinál szélesebb körű feladatok állnak az unió előtt, és figyelembe kell venni a bővülést, Horvátország közelgő uniós csatlakozását is. A vitában többen felhívták a figyelmet arra, hogy a hétéves költségvetéstől függ az uniós növekedési és foglalkoztatási program, az Európa 2020 célkitűzéseinek teljesíthetősége is. Az EU-tagországok ez év végéig szeretnének megállapodni a 2014-2020 közötti költségvetésről. Forrás: MTI
Agrotrend
|
|
Téma: Agrár
A legfrissebb tucat hír ebben a témában:
|
2012-05-18 00:03:47+02
|
|
Az ALGAFIX egy különleges mikrobiológiai lombtrágya, amely egyedülálló sejttápláló-, növekedést serkentő és növényi regenerálódást segítő hatással rendelkezik a termékben lévő zöldalgák által bioszintetizált anyagoknak köszönhetően. Az ALGAFIX-el kezelt növények gyorsabban fejlődnek és több termést adnak - legyen az szántóföldi vagy kertészeti kultúra. Termékismertető kisfilm megtekintése |
Agroinform -
Beküldve: 2012-05-18 00:03:47+02
|
|
2012-05-17 00:03:35+02
|
|
Május 15-én lejárt a szankciómentes egységes kérelem beadás ideje a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Az új kérelmeket még június 11-ig is fogadja a Hivatal, ám a megállapított támogatási összeg már munkanaponként 1%-kal csökken. A május 15-ig beadott kérelmek módosítására május 31-ig van lehetőség. Budapest, 2012. május 16. |
AgroLine -
Beküldve: 2012-05-17 00:03:35+02
|
|
2012-05-16 00:03:49+02
|
|
Évente százharmincmilliárd forintos kár éri a mezőgazdaságot hazánkban, a fagyok, jégesők, viharkárok kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a termelőket. Ugyan egyre több gazda köt biztosítást, a nyugati átlaghoz képest még mindig kevesen. Az idén maximum hatvanöt százalékos díjtámogatásban részesülhetnek azok, akik megkötik az időjárási károkra szóló biztosítást. Budai Gyula államtitkár is biztosítások kötésére biztatja a termelőket, mert csak így részesülhetnek százszázalékos kárenyhítésben. |
Magyar Hírlap -
Beküldve: 2012-05-16 00:03:49+02
|
|
2012-05-16 00:03:44+02
|
|
A hét végén, május 18-án és 19-én, pénteken és szombaton rendezik meg a VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítását és Vásárát a megszokott helyen, a Vásártéren. Idén így először kétnaposra bővül az ingyenes rendezvény. A gazdag programban szerepel többek között főzőverseny, tánccsoportok és a helyi általános iskolások műsora. |
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program -
Beküldve: 2012-05-16 00:03:44+02
|
|
2012-05-16 00:03:43+02
|
|
A Vidékfejlesztési Minisztérium elrendelte az idei határszemle ellenőrzéseket - hívja fel az ingatlantulajdonosok és a földhasználók figyelmét a tárca az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A közlemény emlékeztet: a határszemlén az ingatlanügyi hatóság - azaz a földhivatal - elsősorban a termőföld védelméről szóló 2007-es törvényben előírt hasznosítási, ideiglenes hasznosítási és mellékhasznosítási kötelezettség teljesítését ellenőrzi. |
Agromonitor -
Beküldve: 2012-05-16 00:03:43+02
|
|
2012-05-15 00:03:40+02
|
|
139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A rendelet teljes szövege itt olvasható. |
Figyelő -
Beküldve: 2012-05-15 00:03:40+02
|
|
2012-05-15 00:03:37+02
|
|
Szigorodtak a légi permetezés szabályai áprilistól. A vidékfejlesztési miniszteri rendelet arról szól, hogy csak indokolt esetben, engedély birtokában és szakirányító felügyeletével lehet a mező- és erdőgazdaságban levegőből növényvédő szert permetezni. A nagy múlttal rendelkező, több évtizedes hagyományokra épülő hazai légi növényvédelem eddig is szigorú feltételek között működött. A mostani változtatásokra egy uniós irányelv miatt volt szükség. |
Agroinform -
Beküldve: 2012-05-15 00:03:37+02
|
|
2012-05-15 00:03:36+02
|
|
Megkezdődött a dohány ültetése, az idén a tavalyihoz hasonlóan mintegy 4.800 hektáros területen termelik majd az ipari növényt a gazdálkodók - közölte a pócspetri székhellyel működő Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke hétfőn az MTI-vel. Bényei Illés elmondta: a dohánytermő terület több mint húszezer embernek ad munkát a szezon végéig, s legtöbben, 16 ezren, az egyik legnagyobb munkanélküliséggel küzdő térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jutnak foglalkoztatási lehetőséghez a földeken. |
Farmit -
Beküldve: 2012-05-15 00:03:36+02
|
|
2012-05-15 00:03:34+02
|
|
A térség éves csapadékátlaga 550 milliméter. Tavalyelőtt ennek a duplája, tavaly az átlagostól 130 milliméterrel kevesebb eset. Az év első négy hónapja ismét negatív eredményeket hozott: 54 milliméterrel hullt kevesebb eső és hó, különösen száraz volt a március. Az átlaghőmérséklet is igencsak szélsőséges tartományban mozgott. |
AgroLine -
Beküldve: 2012-05-15 00:03:34+02
|
|
2012-05-14 00:04:03+02
|
|
Az Affirm 095 SG a kertészeti kultúrák lepkekártevői ellen kifejlesztett új, természetes eredetű hatóanyagot tartalmazó, kiváló hatékonyságú rovarölő szer. Egyedülálló hatásmódjának köszönhetően, a hagyományos készítményekkel szemben kialakuló rezisztencia elkerülésében kulcsfontosságú. Alacsony hatóanyag-dózisának használata biztonságot és egészséges növényi termék előállítását eredményezi. |
Agroinform -
Beküldve: 2012-05-14 00:04:03+02
|
|
2012-05-14 00:03:59+02
|
|
A sávos talajművelési technológia növeli a versenyképességet, és környezetbarát - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Várdombon, ahol a Szekszárd Növény Zrt. kísérleti alkalmazásával ismerkedett. A sávos talajművelés lényege, hogy a talajt nem szántják fel, hanem speciális gépekkel mélylazítást végeznek egy sávban, ebben vetik el a magot, majd helyezik el a műtrágyát. |
Agrotrend -
Beküldve: 2012-05-14 00:03:59+02
|
|